Az Ön gyermeke biztosan jó helyen van a nyári szünetben, míg Ön a munkáját végzi ?
Mit lehet csinálni egy kisvárosban (falun) a hosszú nyári szünidő ideje alatt ?
Nyújtson hasznos elfoglaltságot gyermekének nyelvi napközis táborral, mert:
- gyermeke egész nap jó helyen, jó környezetben van,
- a nyelvi napközis tábor magába foglal egy hét intenzív nyelvtanulást,
- a gyerekek nyelvtudása játékosan, de hatékonyan fejlődik
- a nyelvi tábor a gyerekek iskolai teljesítményét is javítja, mert megszeretik az
angol nyelvet.
A kisiskolás korosztály főként hallás után sajátítja el az idegen nyelvet akár a saját
anyanyelvét, ezért sok kép, játék, manuális tevékenységhez kötött kifejezések, mondókák,
dalok és mesék állnak a foglalkozások középpontjában.
A gyermekek így az életkori sajátosságaiknak legmegfelelobb módszerrel ismerkedhetnek az
idegen nyelvvel, és megvalósulhat a legfontosabb, hogy örömmel és hatékonyan tanulnak
angolul. Nagyon fontosnak tartom, a szeretetteljes és oldott légkört, ahol a gyermekek
biztonságban érzik magukat, mert csak ez garantálja a könnyed tanulási folyamatot.
A nagyobb gyerekek esetében az a fontos, hogy ne felejtsék el tudásukat szeptemberig,
sőt gyarapítsák azt.
A foglalkozások során az a cél, hogy szórakoztató feladatok segítségével megértsék a
nyelv felépítését és annak használatát, hogy majd merjék bátran használni a megszerzett
ismereteket.
A csoport létszáma (4-10 fő).
Napi program:
- 8:00-9:00 érkezés
- 9:00-10:00 angol foglalkozás
- 10:00-10.30 tízórai
- 10.30-12:00 angol foglalkozás
- 12:00-12:30 ebéd
- 12:30-13:30 szabadidős foglalkozás
- 13:30-15:00 angol foglalkozás
- 15:00-17:00 uzsonna, szabadidős foglalkozás
Igény szerint reggel 7.30-tól felügyeletet biztosítok.
Turnusok hétfőtől péntekig:
|
|
július 4
|
július 8
|
(7-9 éveseknek)
|
|
|
július 11
|
július 15
|
(9-10 éveseknek)
|
|
|
július 18
|
július 22
|
(10-12 éveseknek)
|
A tábor díja 25 000 Ft, mely tartalmaz napi háromszori étkezést is.
Az udvaron medence várja a gyermekeket, az árnyas játszótér pár percre
található a háztól.
Jelentkezni lehet telefonon: 06 30 2310 443
vagy E-mailben:
angoltabor.mogyorod@gmail.com
*